0

Aktualitások

Mérnök Nap 2016. november 03.

A Békés Megyei Mérnöki Kamara 2016. november 3-án tartotta a 20 éves Jubileumi Mérnök Napi ünnepségét az Office House előadótermében.
A Mérnök Nap és a Tudományok Napja alkalmából Buzás Zoltán a Békés Megyei Mérnöki Kamara elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket és az alapító tagokat.
Köszöntőt mondott Várfi András a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Társadalmi megbízatású alelnöke, és Rónay István a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke.
A köszöntők után kisfilmmel emlékezett meg a kamara a 20 éves jubileumi évfordulóra.

Az ez évi mérnöknapi rendezvényen a Békés Drén Kft. ügyvezetője Barkász Sándor tartott előadást, a Békés Drén Kft. szerepe a hazai vízgazdálkodásban címmel.
Az előadás megtartása után a jubileumi kisfilm második részét tekinthették meg a meghívottak.

 

Ezt követően a Dr. Cserei Pál-Díj átadása és a kitüntetéseinek átadása következett. Az elismerést, Klenk Gyula vehette át dr. Csereiné Árgyelán Annától és Buzás Zoltántól, a Békés Megyei Mérnöki Kamara elnökétől. A nyertes pályázat a talajvizes kutak geotermikus, többcélú hasznosítása a békéscsabai lakóparkban megvalósuló projekt tervezését foglalta magában.

 

2016. évi emlék plakettet Deszpoth József az Etikai és Fegyelmi Bizottság elnöke, elismerő oklevelet Ilyés Tamás, Liszkainé Nagy Mária, Megyeriné Huber Edit, Pleskonics Dániel, Takács Sándor kapta.

Szabó Lajos a Luxor Trade Kft. ügyvezetője a kamara kiemelkedő folyamatos támogatói tevékenységéért emléklapban részesült.
Buzás Zoltán a Békés Megyei Mérnöki Kamara elnöke külön elismerő oklevéllel köszöntötte dr. Kis Andrea titkárt a kamaráért 20 éve végzett kiemelkedő munkájáért.

Buzás Zoltán elnök megköszönte minden résztvevő jelenlétét.

A Mérnök Napi rendezvény zárásaként állófogadásra került sor.