0
Zielinski Szilárd-díjasok
Kiemelkedő műszaki alkotóink
Az MMK májusi küldöttgyűlésen immár tizedik alkalommal nyújtottuk át Országos köztestületünk legrangosabb kitüntetését, a Zielinski Szilárd-díjat hét kollégánknak. Az alábbi hasábokon közülük négyen – elfogadva felkérésünket – írnak rövid esszékben pályájukról, s arról, hogy mit is jelent számukra választott hivatásuk?
Bodor Dezső:
A mérnöki tevékenység szolgálat…
Gyermekkoromban a természet ölelt körül, korán megtanultam úszni, és ettől kezdve megéreztem a víz sokszínűségét, az élet egyik legfontosabb elemét, éltető- romboló erejét. Már sok éve minden évben átúszom Füred és Tihany között a Balatont. Számomra az úszás erőt, megnyugvást, lebegést ad, miközben a víz simogat.
Baján a Vízügyi középiskolában még közelebb kerültem a vízhez, mint csodához, kincshez, amely az életem, további tanulmányaim, kötődéseim, a munkám része lett – köszönöm ezt tanáraimnak, többek között Tarján Leventének, Fekete-Kovács-Győzőnek. Ebben a gyönyörű városban a Duna és mellékága, a Sugovica szinte minden nap lecsalogatott a partjára.
Már fiatalon elkápráztattak a mérnöki létesítmények. A Budapesti Műszaki Egyetemen mint vízépítő mérnökhallgató a víz világáról, valóságáról, szükségességéről, a vízi létesítmények működéséről tanultam. Nagy élmény volt számomra, amikor az egyik nyári gyakorlaton az egyetemi laborban elkészítettük az Angyalföldi átemelőtelep rekonstrukciójának kisminta-telepét, kísérletét.
A diploma után a közigazgatásban dolgoztam egy rövid ideig, de az alkotás ereje a Bácstervhez irányított, ahol az első jelentősebb művet, a lajosmizsei szennyvíztisztító telepet munkatársaimmal és tanítómesteremmel, Csuvár Józseffel együtt terveztük meg. Tervezői tevékenységemet tovább folytattam a Csomitervnél, ahol számos jelentős létesítmény közmű- és mélyépítési tervezője voltam. 11 Országos tervpályázatunk részesült díjazásban, 4 alkalommal értünk el I. vagy II. helyezést. Az 1980-as évek végén saját tervezőcéget alapítottunk, mely még ma is működik.
A Bajai Vízügyi Főiskolán 1986-tól közel 10 évig tanítottam a fiatalokat, igyekezve átadni a mérnöki hivatás rejtelmeit, gyönyörűségeit, gyötrelmeit, a víz szeretetét. Az órák végén meghallgattunk egy-egy vízről szóló klasszikus vagy modern zeneszámot. Tanítottam, hogy az alkotás folyamata, öröme, gyönyörűsége olyan, mint egy gyermek születése. A megoldandó problémának meg kell foganni az alkotóban, a kihordási időszakban minden adatot, körülményt számításba kell venni, gyötrődni kell a megoldásokon, meg kell tervezni, „szülni” – fölépíteni a létesítményt, majd föl kell nevelni, őrizni, üzemeltetni, használni, működtetni. A mérnöki számításokban, megoldásokban a matematikai, fizikai, mechanikai, statikai, kémiai, biológiai törvényszerűségeket együttesen kell figyelembe venni, és nagyon fontos: azok csak igazak lehetnek.
Már az oktatásban meg kell szerettetnünk a mérnöki hivatást, a szakma szerelmesének kell lenni. Szükségesnek tartom széles körben ismertetni a kiváló nagy mérnök elődök életét, jellemét, munkásságát, adjunk példaképet, mintát és ezeken keresztül hitet a ma fiatalságának, és az egész magyar műszaki társadalomnak, hogy érdemes és kell ma is maradandót alkotni.
A Szegedi Vízműnél 13 éve főmérnök- ként nemes feladat Szeged város, és Algyő település vízi-közműveinek a működtetése, ahol a jelenlegi létesítmények magas színvonalúak. Az élet megtanított arra, hogy a mérnöknek a hivatása gyakorlása során a fogadalmához hűnek, elkötelezettnek, következetesnek, kitartónak kell lennie, a szaktudáson felül széles látókörre, a társadalmi-gazdasági folyamatok ismeretére, felelősségtudatra, erős, erkölcsös jellemre, tisztességre van szüksége.
Számomra a mérnöki tevékenység szolgálat, amely az emberek, az élővilág, a körülöttünk lévő világ szolgálatát jelenti.
Egy mérnöki alkotás akkor tökéletes, ha minden egyes elem, szerkezet együtt működik úgy, mint az azokat létrehozó különböző szakterületek mérnökei. A körülöttünk lévő világban elengedhetetlen az egyensúly megléte, mint a mérnöki alkotásokban. Ez az együttműködés, egyensúly példaként szolgálhat mindenki számára különösen ma, amikor számos nehézséggel kell megküzdenünk.
A nagy, elismert elődeinktől lehet tanulni, akik munkájukkal megalapozták a magyar mérnökök hírnevét. Tíz évet dolgoztunk azon, hogy a múlt egyik, több mint 100 éves szegedi Szent István téri, Magyarország első vasbeton víztornyát – melynek szerkezettervezője Zielinski Szilárd volt – felújítva megőrizzük, megtartsuk a jövő nemzedékének. A rekonstrukciós munka Tierney Clark-díjban részesült. A víztorony ma is üzemel, kiállítások láthatók, koncertek hallhatók benne.
A víztorony köré egy egyedülállónak számító Mérnökpantheont létesítettünk.
Csak kiváló minőségű mérnöki alkotások megvalósításáért küzdhetünk, azonban ezek az alkotásaink, a megoldásaink az egyszerűséget tükrözzék. 2007-ben fejeződött be Szeged város, akkor Magyarország egyik legjelentősebb csatorna- és szennyvíztisztító beruházása. A telep hazánkban ma az egyik legnagyobb kapacitású és legkorszerűbb biológiai szennyvíztisztító.
Számomra megadatott, hogy az egymással szorosan összefüggő tervezői, oktatói, üzemeltetői területeken végezzem a tevékenységem, az így megszerzett tapasztalat segít a mindennapjaimban.
Számos kutatás-fejlesztési munkában vettem részt. Nemzetünk fejlődése nagymértékben függ a magyar műszaki értelmiség alkotó, innovatív, a fenntartható fejlődést segítő munkájától, kihasználva a nemzetközi együttműködés lehetőségeit.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Zielinski Szilárd-díj kitüntetésben részesültem. Nem juthattam volna el eddig szüleim, családom, barátaim, kollégáim, a megyei kamara elnöksége, munkatársai és tagsága, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke és elnöksége támogatása nélkül. Ugy érzem, ez a díj mindannyiunk díja, amelyet köszönök Nektek. A díjat mély alázattal és tisztelettel vettem át. Amikor a Csongrád Megyei Mérnöki Kamara elnökévé választottak 2004-ben, az első, amit a tagság előtt kijelentettem: „Kötelez a tagság bizalma, Zielinski Szilárd mérnöki tevékenysége”.
Ötödik éve vezetem a Csongrád Megyei Kamarát. 2008-ban lehetőséget kaptunk arra, hogy a Visegrádi Négyek Mérnöki Kamaráinak a találkozóját megszervezzük Szegeden. Szükségünk van az összefogásra, tapasztalatcserékre, szakmai találkozókra, amelyeket a Magyar Mérnöki Kamara biztosít tagjai számára. Munkánkkal, elkötelezettségünkkel erősítsük kamaránkat!
DR. IJJAS ISTVÁN:
Ma is a vízmérnöki hivatást választanám
Nem tudok pontosan válaszolni arra, miért választottam ezt a pályát. Csak azt tudom elmondani, miért örülök, hogy ezt választottam. Sokféle tényező hatott rám. Gimnazista koromban tájékozódási futó voltam. Okleveles mérnökökkel és mérnökhallgatókkal edzettünk, versenyeztünk együtt. Olyan nagynevű mérnökök voltak tájékozódási futók abban az időben, mint Dávid László, Dóra Tibor, Fekete Jenő, Gárdonyi Zoltán. Barlangásztam, sziklát másztam, kajakoztam. A Budapesti Vasutas Sportklubban versenyeztem, nyáron a Vasúttervező Vállalatnál voltam figuráns. Kellett a pénz, mert nehéz körülmények között éltünk. Apám bíró volt, de elbocsátották, mert nem volt hajlandó egy ártatlan embert elítélni. Évekig segédmunkás volt, majd a barátai juhászként alkalmazták adminisztrátori munkára. Emiatt dolgoznom kellett a tanulás mellett és priuszom volt, „X”-es voltam, s csak a vasutas sportvezetőknek és Kerkápoly professzornak köszönhettem, hogy bejutottam az egyetemre. Hallgatóként a Vízépítéstan I. Tanszéken dolgoztam különböző munkákon és ekkor szerettem meg a vízmérnöki munkát, amihez egész életemben hő maradtam. Végülis tudatosan választottam az építőmérnöki munkának ezt a területét és ma is ugyanezt tenném…
„Mérnökóvodába” a Budapesti Vízügyi Igazgatósághoz jártam, ahol „ipari gyakorlaton” voltam. Az ott töltött idő alatt volt az 1965-ös „nagy árvíz”, amikor 100 napig tartott az árvízvédelmi készültség. Megtanultam becsülni a vízügyi szolgálatot, a víz- mérnöki munkát. Szépségeit, nehézségeit.
Nehezen tudok röviden válaszolni arra a kérdésre: milyen tulajdonságai legyenek egy jó mérnöknek, mert hivatalból sokat foglalkoztam ezzel a témával. Dékánhelyettesként néhány évig koordináltam egy kísérletet, amelyben pszichológusokkal képességvizsgáló tesztet végeztettünk a felvételizőkkel, amit ellenőrzésképpen utolsó éves és szakmérnök hallgatókkal is elvégeztettünk. A tesztnek az lett a végeredménye, hogy a résztvevők képességei fokozatosan romlottak. A szakmérnökök voltak a teszt alapján a legkevésbé alkalmasak az építőmérnöki pályára. Ebből természetesen levontuk azt a következtetést, hogy rosszul fogalmaztuk meg a szükséges tulajdonságokat, és/vagy rosszul mértük azokat. Nincsenek „szupermérnökök”. A mérnöki munka általában csoportmunka és a csoportokban sokféle képességű mérnökre van szükség.
Amikor négy szemeszteren át Hollandiában, a Delfti Műszaki Egyetemen tanítottam, meggyőződtem arról, hogy a magyar hallgatóknak jobb az enciklopédikus tudásuk, de holland társaiknak jobb a kommunikációs és menedzsmentkészségük, valamint jobban tudnak másokkal együtt dolgozni, projektmunkát végezni. Ezekre sajnos még ma se képezzük a hallgatóinkat úgy, ahogy a nyugat-európai egyetemeken teszik.
Pályafutásom első éveiben laboratóriumi modellkísérletekkel, majd vízépítési létesítmények, öntözd-, vízelvezető- és vízgazdálkodási rendszerek számítógépes modellezésével és tervezésével foglalkoztam.
A mérnöki pályámat végigkísérte a számítástechnika és az informatika fejlődése. Már a hatvanas évek elején megtanultam programozni és gyönyörűséges szenvedélyemmé vált a nagy kihívásnak való megfelelés: algoritmusokat kidolgozni és elvégeztetni valamit a számítógéppel. Hitetlenkedő mérnökök tekerős számológéppel ellenőrizték a számítógépre írt programjaimmal végzett csőhálózat-méretezések eredményeit. Az öntözőrendszerek számítógéppel segített tervezéséhez kidolgozott módszereim és programjaim sikerélményt hoztak. Külföldön is sok helyen alkalmazták a programjaimat. A mikroöntözés tervezéséhez kidolgozott programcsomagot az Egyesült Államokban is árulták. Később nagy vízgazdálkodási rendszerek számítógépes modellezésével és többtényezős döntéseket támogató rendszerekkel foglalkoztam.
A többtényezős vízgazdálkodási döntési feladatok támogatásához kidolgozott programcsomagot egy cipőgyár bevezette a gyártandó modellek kiválasztásához és a MAFC külföldi mérkőzésre utazó keretének összeállításához is használták, de a vízgazdálkodásban nem. A helyzetet szépítette az, amikor meghívtak szakértőnek Kínába, ahol a több mint 1000 km hosszú új kínai Nagy Csatorna nyomvonalának kiválasztásához használták a többtényezős döntéseket támogató programcsomagunkat.
Végül felhagytam a matematikai modellezéssel, és nagy vízgyűjtők vízgazdálkodásával, nemzetközi vízgazdálkodással és a kapcsolódó konfliktuskezelési és döntési feladatok megoldási módszereivel kezdtem foglalkozni. Az ezeken a területeken végzett munkáim alapján kaptam meghívást a Delfti Műszaki Egyetemre, ahol vendégkutató és vendégprofesszor voltam.
A legnagyobb kihívást abban az időben a nemzetközi vízgazdálkodási szervezetek tevékenységében való részvétel és néhány nagy nemzetközi projekt koordinálása jelentette számomra. Starosolszky Ödön hívta fel a figyelmemet a nemzetközi szakmai életben való részvétel hasznára és érdekességére. Tőle tanultam meg, hogy milyen sokat lehet a kávészünetekben tanulni.
A kilencvenes évek elején társkoordinátora voltam a Rajna és a Duna vízgazdálkodását összehasonlító, három évig tartó nemzetközi projektnek. A kilencvenes évek közepén nemzetközi koordinátorként vettem részt a Duna-vízgyűjtő tizenegy országa által végzett, a Duna és a Fekete-tenger deltavidékének foszforterhelését csökkentő többéves projektben. A GWP, a WWF és az ICID felkérésére koordinátora voltam tizenegy közép- és kelet-európai ország „Az EU Víz Keretirányelvének végrehajtása a területi vízgazdálkodásban” dialógusának. Nagyon izgalmas dolog volt sok ország sok szakértőjével közösen munkálkodni a vízgazdálkodás jelentős problémáinak megoldásán.
Szakmai pályafutásom alatt többször kezdtem el lényegesen eltérő, új feladatokkal foglalkozni. Ehhez mindig sok újat kellett megtanulni. Hallgatóimat is arra próbálom nevelni, hogy állandóan tanuljanak. Nagyszerű dolog, hogy ma az órán be tudom mutatni nekik az internetre való csatlakozás segítségével azt, hogy az előző este milyen kézikönyvet vagy esettanulmányt találtam az interneten az Új típusú feladatok megoldásához. Természetesen tanítom azt is, hogy óvatosnak kell lenni az interneten talált anyagokkal. Meg kell győződni a weben talált információk megbízhatóságáról.
Mindenkit szívesen tanítottam, de nagyon fontosnak tartottam a szakmaszeretetre épülő elitképzést, amit a hallgatókkal való szoros közvetlen kapcsolat során lehet megvalósítani. Örülök, amikor ma sokszor tapasztalom azt, hogy a volt hallgatóim sokkal jobban csinálják nálam azt, amit tanítottam nekik.
Az utóbbi húsz évben – a Delftben töltött évek után – az egyik legfontosabb célom az volt, hogy az unió mérnökpiacán versenyképes mérnököket képezzünk. Az EU-csatlakozás ezen a téren nagyszerű Új lehetőségeket, kihívásokat tartogatott, de ugyanakkor veszélyeket is azok számára, akik nem készülnek föl a versenyre. Nyolc évig a BME EU oktatási kapcsolatokkal foglalkozó irodáját irányítottam. Az EU több mint százötven egyetemével cseréltünk „Erasmus-diákokat” egy vagy két szemeszterre. Közben bepillantást nyertem abba, hogyan képezik a mérnököket Európa ilyen sok egyetemén. Nehéz és izgalmas feladat volt a hallgatók programjának szervezése és a külföldön végzett oktatási teljesítmények kölcsönös elismertetése.
Egész életemet végigtanultam és élveztem is ezt. Utoljára 59 éves koromban vettem részt szervezett képzésben, amikor jelentkeztem az Európai Bizottság négy hónapos intenzív képzésére az Európai Közösség vízvédelmi jogszabályairól és ennek eredményeképpen oklevelet kaptam arról, hogy azokat oktathatom.
Ma együtt tanulja Európa a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés új módszereit. Az internetről tanulom az újdonságokat és a következő héten már tanítom azt, amit hasznosnak ítélek. A gyakorlati életben is ennek kell történnie. Felgyorsult az idő. Pályafutásom alatt soha ennyi újdonság nem született, mint az elmúlt néhány évben. Olyan újdonság, amit nagyon gyorsan meg kell tanulni és azonnal alkalmazni a gyakorlatban.
A mérnöki kamara tevékenységében 2002-2003-ban vettem részt először jelentősebb feladat megoldásában, amikor tagja voltam a Mérnöki Kamara Integrációs Munkabizottságának, 2004-ben tagja voltam a vízmérnöki és a környezetmérnöki műszaki tervezői, valamint szakértői jogosultság EU-konform szabályozására vonatkozó szakmai javaslatot kidolgozó bizottságnak. 2005-től tagja vagyok a Jogosultsági Vizsgabizottságnak, 2006-tól pedig tagja vagyok a Kamarai Továbbképzési Bizottságnak is és elnöke vagyok a Vízgazdálkodási és Vízépítési Szakterületi Továbbképzési Munkabizottságnak.
Úgy gondolom, a mérnöki hivatásnak minden életkorban megvannak a maga szépségei. En most abban a korban vagyok, amikor a szakmai pályafutásom alatt felhalmozódott tapasztalat átadásával tudok talán a legtöbbet segíteni a mérnöki feladatok megoldásában az előbbi testületekben végzett munkával.
Hetvenéves leszek ebben az évben. Óraadóként néhány tárgyat tanítok majd még, elolvasom azt a sok könyvet, amire az elmúlt évtizedekben nem volt időm, és előveszem a matematikai modelleket, amelyek alkalmazásához ma már van elég adat és még sok más Szép terv jár az eszemben. Kötetlenebbül fogom tovább élvezni a víz- mérnöki hivatás szépségeit.
Váratlan, nagy megtiszteltetés számomra a Zielinski Szilárd-díj. Köszönöm mindazoknak, akik a kitüntetésemet javasolták. Az indoklás szerint a díjat a szak- területi továbbképzés területén végzett tevékenységemért kaptam. Meg kell említenem, hogy ez valóban nagy munka volt az elmúlt években, de nem egyéni, hanem csapatmunka. Ezért ezúton is köszönöm a Vízmérnöki Szakterületi Továbbképzési Munkabizottság tagjainak az önfeláldozó, önzetlen, nagy munkáját.
PENNINGER ANTAL:
Négy évtized
Gépészmérnöki oklevelemet 42 évvel ezelőtt vettem át, s 40 éve dolgozom a Műegyetemen. Pályámra visszatekintve talán Márai Sándor gondolata fejezi ki legjobban cselekedeteim mozgatórugóját:
„Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk.” Legyen ez műszaki probléma, oktatási feladat vagy bármilyen, a közösség javát szolgáló tevékenység, a másik ember javát szolgálni mindig is központi kérdés volt. Mérnöki tevékenységemet az Erőműjavító és Karbantartó Vállalat Külsőszerelési Főosztályán kezdtem meg, mint a turbinaszigetelő csoport vezetője. Két év után Brodszky professzor meghívására kerültem a Műegyetem Kalorikus Gépek Tanszékére tanársegédként. Oktatói munkámban jól tudtam hasznosítani az erő- művekben és a vállalatnál szerzett gyakorlati ismereteimet. A tanszéken rögtön egy komoly fejlesztési munkába kapcsolódhattam be, amit a győri RÁBA-gyár megbízására végeztünk: olyan dízelmotorelőmelegítő egységet kellett létrehozni, amellyel -40 C hőmérsékletről a motort 20 perc alatt felmelegítve indítható állapotba lehetett hozni. E munkáért kutatócsoportunk 1974-ben BME-Nívódíjban részesült. A kamionok iránti kereslet növekedésével a RÁBA-gyár is tervbe vette az általa gyártott motorok teljesítményének növelését turbófeltöltéssel. Ezt a munkát is kutatócsoportunk kapta meg és oldotta meg. Már a 70-es években a motor-tüzelőanyagok korszerűsítése napirenden volt, amelynek során az ólommentes benzin kiváltására kémiai módszerekkel keresték a megfelelő kopogásálló tüzelő- anyagot. Ennek vizsgálatára kifejlesztettünk egy kopogásintenzitást mérő műszert és a kapott mintákkal folytattunk motor- kísérleteket. A földgáz motorikus viselkedését is vizsgáltuk, és kedvező károsanyag-kibocsátást tapasztaltunk. A 60 bar nyomáson működő gázturbina tüzelőtér-fejlesztése is komoly kihívás volt számunkra. Kapcsolatom azonban az energetikával sem szűnt meg: a 80-as években szénportüzelésű kazánokban fellépő, ún. pulzálás okainak feltárásával bíztak meg. Sikerült elméletileg és kísérletileg az égés stabilitását befolyásoló tényezőket meghatározni. Ezek eredményeit kandidátusi értekezésben foglaltam össze. Néhány évvel később „Erőművi gőzkazánok instabil tüzelési folyamatainak sztochasztikus modellezése” című értekezéssel szereztem meg az MTA doktori címet. Nemzetközi és hazai szakmai kapcsolatok keretében a megújuló energiaforrások energetikai hasznosításával foglalkozom munkatársaimmal karöltve. 19 évig voltam a Kalorikus Gépek, majd jogutód szervezeti egységének, az Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék vezetője. Mindig arra törekedtem, hogy a hallgatók mérnöki készségét a géplaboratórium berendezésein fejleszthessék, ezért különböző pénzügyi források segítségével a mai kor követelményeit kielégítő gépekkel, berendezésekkel és méréstechnikai rendszerekkel újítottuk meg a laboratóriumot. A Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozatának elnökeként, valamint a Műegyetem Gépészmérnöki Karának dékánjaként törekedtem arra, hogy a kétciklusú képzésre való átállás miatt ne sérüljön az alapképzésben az elméleti tananyag mennyisége, ugyanakkor az ipari szakemberek tapasztalatait és elvárásait is jelenítsük meg a tantervben. A legfontosabb szempont a minőség megőrzése volt, ami több mint 130 éven át a gépészmérnökképzés sikerességének záloga volt. 10 éven át a Nemzetközi Oktatási Központ igazgatójaként közreműködtem az egyetemi oktatás nemzetközi beágyazottságának elmélyítésében. A Zielinski-díj nagy megtiszteltetés számomra, minden beosztásomban, hazai és nemzetközi szakmai szervezetekben embertársaim és hazám hasznára kívántam tevékenykedni. Ha ez bármilyen kis mértékben is sikerült, akkor erőfeszítéseim nem vesztek kárba.
ZSIROS PAULA:
Mérnöki pályám meghatározói
Nagy megtiszteltetés számomra – ismerve az eddigi kitüntetettek névsorát -‚ hogy én is a díjazottak között lehetek.
A díj egy kis számvetésre késztetett. Végiggondoltam, hogy életem során kik voltak azok a nagy egyéniségek, akik meghatározták szakmai pályámat, mérnöki gondolkodásom alakulását.
Mindenekelőtt szüleim, a rendkívül szigorú és kritikus édesanyám és a mindig megfontolt, józan, racionálisan gondolkodó pedagógus édesapám. Középiskolámat egy falusi gimnáziumban végeztem, ahol a tanulónak már a beiratkozás után el kellett döntenie, hogy humán vagy reáltárgyakkal akar foglalkozni a sikeres felsőfokú felvételije érdekében. Aki – mint én is – a reáltárgyakat részesítette előnyben, az négy évre elkötelezte magát és feláldozta idejének nagy részét arra, hogy az „áldott emlékű Laricsev-példatár” lesz a szabadidős partnere. Sokszor előfordult, hogy nem tudtam megbirkózni egy matekpéldával. Ilyenkor édesapám – látva szenvedésemet – megsajnált, s leült mellém, hogy segítsen. Az volt a módszere, hogy rajzoljam le a szövege:
feladatot és a rajzomon magyarázzam e neki, hogy mi nem világos számomra Ezek a konzultációk mindig azzal végződtek, hogy mikor mát több oldalról is meg- közelítve próbáltam vele megértetni a fel. adat lényegét, rájöttem a megoldásra, amire ő rábólintott. (Földrajz-biológia szakos tanár volt.) Csak az érettségi után vallotta be, hogy nem tudott volna segíteni matematikából, fizikából, ha magamtól nem jövök rá a megoldásokra. Ezzel a módszerrel rendszerességre, az ábrázolás szükségességére, a feladatok vizuális megfogalmazására szoktatott. Mindezek a tulajdonságok nagyon fontosak egy mérnök számára.
A falusi gimnázium adta önbizalom már az első egyetemi tanköri foglalkozásokon gyorsan elpárolgott, mert társaim „Fazekasból” hozott matematikai tudása, a „Vedresből”, „Pollackból” hozott szakmai ismerete hamar rádöbbentett arra, hogy itt lány létemre igen komolyan „fel kell kötni a nadrágot”. Sokszor előfordult, hogy a késznek hitt épszerk. rajz felett csak úgy beszélgető „technikus kollégák” rövid idő alatt elérték, hogy feltépjem a kész rajzot a rajzasztalról és kezdjem az egészet elölről. Tőlük is sokat lehetett tanulni, nem csak a kiváló tanárainktól. A bennünket oktató professzorok, a teljesség igénye nélkül:
Cholnoky Tibor, Pogány Frigyes, Petrich Géza, Korányi György, Holéczy Gyula, Kézdi Arpád, Lux László, Szabó János, Szécsy Károly, Bruzsa László, Tassi Géza, Csellár Ödön. Ők voltak azok, akik a tananyag elsajátításán kívül emberi, szakmai példamutatásukkal, néha baráti tanácsaikkal formálták, alakították gondolkodásomat.
Kikerülve az egyetem biztonságából a Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalat frissen alakult tervezőcsoportjához kerültem, Az első munkám a vállalati konyha, étterem, munkásszálló komplexumának statikus tervezése volt. Ezzel a munkával egy újabb iskolát járhattam ki.
A BÁCSTERV-nél dolgozó Letanóczki Gyula irányítása alatt – statikus szerkesztőként dolgozva – megtapasztalhattam, hogy milyen a precíz, alapos, minden részletre figyelő, az összefüggéseket is ismerő tervezői munka. Nem tudom, hogy a mai számítógéppel történő tervezés megadja-e azt a szakmai tapasztalást, amit egy rajz- asztalra kiterített födémterv – részletrajzokkal kiegészítve – megadott. Amikor, az irányító tervező végignézte a rajzokat, nagy rutinjának, szakmai tudásának köszönhetően azonnal ki tudta szűrni a szerkesztés hibáit. Megtanulhattam azt is, hogy a szabvány adta biztonsági tényezőnél talán még fontosabb az emberi tényező, amikor a főtartó gerendák kizsaluzása után az alsó övben elhelyezett borosüveg címkéjén a márkát is meg lehetett határozni, vagy amikor a négyzet alaprajzú kétszintes irodaház nem derékszögűre sikerült és ez a tény a födémpanelek felhelyezése után derült ki, mert a födémpaneleknek csak a sarkai feküdtek fel. Láttam,
hogy milyen károkat okozott az 1970-es szabolcsi árvíz utáni gyors helyreállítás, amikor az újjáépített házakat a megduzzadt agyagrétegre alapozták, aminek következtében két év múlva a házakon akkora repedések keletkeztek, hogy ki lehetett rajtuk látni. Itt találkoztam először
alapmegerősítéssel.
Véleményem szerint szakmai pályafutásom legemlékezetesebb munkáját a megsüllyedt Szegedi Klinika alapmegerősítésében való tevékeny részvételem jelentette. A DUTÉP-es Füzesi Pál műszaki fejlesztő irányítása alatt dolgozó csapat tagjaként – azóta sem tapasztaltam ilyen
szakmai összefogást – igazi profi építőipari munka részese lehettem. A beruházó, a kivitelező, a geotechnika szaktekintélyei, az alvállalkozók, a beszállítók egy emberként azért dolgoztak, hogy a megerősítés a kitűzött határidőre elkészüljön. Egy bécsi vállalkozó saját kocsijának csomagtartójában hozta be az országba és a munka befejezése után visszavitte azt a sajtolóberendezést, aminek bérlési engedélyeztetése
hónapokat vett igénybe, és már csak a munka befejezése után lehetett a bérleti szerződést megkötni vele.
Még aktív tervező voltam, amikor elfogadtam a felkérést a BKKM Mérnöki Kamara titkári állására. Rónay István elnök irányítása mellett sikerült kialakítani egy olyan „irodát”, ahol igyekeztünk a kamarai tagokat segíteni, szakmai munkájukban támogatni, útmutatást adni a jogszabályi útvesztőkben. Gyakorló tervezői tapasztalatom nagy segítségemre volt abban, hogy empátiával tudjam kezelni a hozzánk forduló tagjaink problémáit.
Dr. Korda János kamarai alelnök személyében olyan segítőt találtam, aki mindig végtelen türelemmel és szakmai alázattal támogatott. Sokszor előfordult, hogy intézkedésekkel, jogszabályi értelmezésekkel, adminisztrációs feladattal nem értettem egyet, de indulatos kitöréseim mögött mindig meglátta elkötelezettségemet, azt, hogy „érted haragszom, nem ellened”.
Ez a rövid áttekintés a szakmai életemről azt példázza, hogy pályafutásom alatt akkor tudtam sikeres munkát végezni, ha olyan egyéniségekkel dolgozhattam együtt, akikre fel tudtam nézni, akik mind emberi, mind szakmai tudásukkal példaként álltak előttem. Sokkal többen voltak, mint akiket ebben a kis esszében fel tudtam vonultatni.
Mindenkinek köszönöm, akikkel szakmai munkám során együtt dolgozhattam, akik munkámat értően figyelték és irányítottak, akik, amikor kellett támogattak, de hagyták egyéniségemet érvényesülni, mert ebben a kapott díjban Ők mind benne vannak.
Forrás: MÉRNÖK ÚJSÁG 2009. július