0
Híres emberek
Zipernowsky Károly (1853-1942)
Az elektrotechnika nesztora
1853. április 4-én született Bécsben, ahonnan szülei – másfél éves korában – Budapestre költöztek.
A pesti Kegyesrendi Gimnázium elvégzése után három éven át Kecskeméten gyógyszerészkedett, majd huszonévesen beiratkozott a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karára. Műegyetemi évei alatt feltűnést keltettek úttörő szellemű tanulmányai és gépészeti, villamossági tárgyú előadásai, többek között a dinamó elektromos (öngerjesztési) elvéről.
Mechwart András, a Ganz-gyár akkori vezetője 1878-ban hívta meg villamos műhelyébe az alig 25 éves Zipernowskyt. Kezdetben ívlámpák fejlesztésével és az elektromos közvilágítás műszaki feltételeinek megteremtésével foglalkozott feltalálói, gyártói, sőt üzletszervezői minőségben.
1883-ban hozta létre Déri Miksával öngerjesztésű váltakozóáramú generátorát, amely a korszak reprezentáns műszaki alkotásának tekinthető.
1885-ben Déri Miksa és Bláthy Ottó Titusz segítségével megalkotta az első transzformátort.
A múlt század utolsó évtizedében a transzformátorrendszerek kivitelezését elősegítő nagyszabású berendezések kiépítését szervezte meg.
1900-ban a párizsi világkiállítás alkalmából adta ki „Saját és másokkal közös szabadalmaztatott Találmányait”. Itt olvashatott a nagyközönség először az egyforgórészes áramátalakítóról, a Ganzféle bajonettzáras izzólámpa foglalatokról és az egyvágányú villamos vasútról.
Zipernowsky figyelmét szakmája minden ágára kiterjesztette: lakások vezetékszerelvényeire, lámpák szerkezetére, háztartási és műhelyberendezésekre, villamos melegítésre és fűtésre éppen úgy talált eredeti megoldást, mint a gépházi üzem tartozékaira, vagy a vasúti szerelvényekre.
1893-ban megvált a Ganz-gyár igazgatói székétől és a budapesti Műegyetemen létesülő önálló erősáramú elektrotechnikai tanszék élére állt.
1924-ben vonult nyugalomba, 31 éves tanári működés után.
1942. november 29-én, életének 90. évében hunyt el.
Déri Miksa (1854-1938)
A korszerű elektrotechnika főpionírja
Déri Miksa 1854-ben született Bács községben.
Műszaki tanulmányait a budapesti József Műegyetem mérnöki szakosztályán kezdte meg és a bécsi Műegyetemen fejezte be 1877-ben, mint vízépítőmérnök.
A Közlekedési Minisztérium folyammérnökeként 1880-ban ellátogatott a Párizsban rendezett elektrotechnikai kiállításra, ahol megismerkedett a Ganz-gyár akkori igazgatójával, Zipernowsky Károllyal. E találkozás hatására Zipernowsky munkatársul hívta meg Déri Miksát a Ganz-gyár villamos részlegébe.
Első közös munkájuk az 1883-ban szabadalmaztatott öngerjesztésű váltakozóáramú generátor. Dérit ebben az időben erősen foglalkoztatta a „villamos fény osztása váltakozóáram alkalmazása esetén”. Először Zipernowskyval egy mindkét végén széjjelhajtott indukciós készüléket alkotott, majd Bláthy Ottó Titusz elektromérnök kollégája tanácsára zárt vasmagú készülékkel kísérletezett.
1885-ben Zipernowskyval és Bláthyval létrehozta az első transzformátort.
Mint gyakorlati mérnök, a kísérletezésen és ismertető előadásokon kívül, tevékenyen részt vett az első transzformátortelepek gyakorlati kivitelezésében. Ezenkívül fontos szerepet játszott a váltakozóáramú motorok és az egyenáramú gépek fejlesztésében is.
1889-ben távozott a Ganz-gyárból és egy villamos erőművek létesítését pénzügyi szolgáltatásaival elősegítő vállalkozást alapított Bécsben, amelynek kezdetben elnöke majd vezetőségi tagja volt, egészen nyugdíjaztatásáig.
1900-ban a párizsi világkiállításon Grand prix díjat kapott találmánya, a terhelés alatt induló egyfázisú váltakozóáramú motor.
Kandó Kálmán (1869-1931)
A villamos vasúti vontatás úttörője
1869. július 10-én született Budapesten. Gépészmérnöki oklevelét a budapesti József Műegyetemen szerezte. 1894-ben Mechvart András meghívására a Ganz-gyár szerkesztési osztályára került, ahol első munkájaként háromfázisú indukciós motorok műszaki rajzait és gyártási adatait dolgozta ki.
1896-ban motorjainak kiváló tulajdonságait kiaknázandó villamos vasúti vontatással kezdett el kísérletezni.
1897-ben kezdte meg a Genfi-tó partján a technika történetében elsőként megvalósított háromfázisú vasút tervezését, majd építésének irányítását. E Szép vállalkozásának sikerén felbuzdulva 1902-ben megtervezte Európa első nagyfeszültséggel villamosított nagyvasútját Olaszországban.
1907-1915 között Vado Ligurében egy villamos mozdonygyár vezetőjeként és tervezőjeként tevékenykedett.
1917-től Ganz és Társa Vagon és Gépgyár vezetőjeként villanymozdonyok fejlesztésével foglalkozott, hatalmas nemzetközi sikereket érve el.
1926-tól főművén a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal fázisváltós rendszerű villamosításán munkálkodott, de ezt a világviszonylatban is úttörő vállalkozást már nem tudta befejezni.
1931-ben egy váratlan szívrohamban meghalt.
Jedlik Ányos (1800-1895)
Az első magyar elektrotechnikus
1800. január 11-én született Szimőn, az akkori Komárom megyében. Szülei, noha egyszerű földműves emberek voltak, anyagi áldozatokra készen neveltették tehetséges fiukat.
Jedlik Ányos először Nagyszombaton, majd Pozsonyban végezte gimnáziumi tanulmányait, mindkét helyen bencés iskolában. A hatodosztályú gimnázium után Pannonhalmán kérte bencés rendbe való felvételét és 1817-be magára öltötte a szerzet ruháját.
1822-ben szerezte meg bölcseleti doktorátusát, majd teológiai tanulmányai befejezése után 1823-ban áldozópappá szentelték.
Jedlik fizikai működését Győrben kezdte meg: a rend filozófia tanfolyamán természettant, természetrajzot és mezőgazdaságtant oktatott. Ebben az időben erős érdeklődés támadt benne az elektromosságtan iránt és 1828-ban német tudományos folyóiratok tanulmányozása után elkészítette a világ első, tisztán elektromágneses forgókészülékét és megalkotta a szódavíz készítő gépet – ez utóbbi találmányát egy bécsi tudományos lapban publikálta is.
1831-től Pozsonyban tanított az akadémián, majd pályázat útján felvételt nyert a pesti egyetem fizika tanszékére. 1840-ben kísérletei, találmányai érdekében fejleszteni kezdte az egyetem szertárát, ahová néha a saját honoráriumából volt kénytelen demonstrációs eszközöket vásárolni. A 48-as szabadságharc alatt e szertár védelméért még puskát is ragadott és Buda ostroma alatt a műszereket az egyetem pincéjébe élete kockáztatásával mentette le.
A szabadságharc leverése után jelent meg Természettanának első kötete: 1850-ben e munkáját az akadémia 200 arannyal jutalmazta.
Részt vett a magyar műszavak, a tudományos nyelv kialakításában és az 1858-ban megjelenő tudományos műszótárban, ő írta a fizikai, kémiai és mechanikai részt. Itt kezdeményezte (sok más szó mellett) a dugattyú, haladvány, merőleges, eredő erő, osztógép kifejezések használatát. 1858-ban a Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta. Ugyanebben az évben fedezte fel a dinamó elvét és 1861-ben el is készítette az elektrotechnika történetének első működőképes dinamóját. E kutatásaival párhuzamosan a fénytan problémái is erősen foglalkoztatták: 1854-ben optikai rácsokat készítő gépét „villanydelejes” géppel hajtotta meg. Ebben az időben tartotta nemzetközi hírű előadásait Bécsben. Neve, mint az első tisztán elektromágneses forgókészülék feltalálójáé, több múlt századi szakkönyvbe is bekerült.
1864-ben a pesti egyetem rektorává választotta, Az 1873-as bécsi világkiállításon aranyérmet nyert „csöves villamfejlesztőjével”, amivel 90 cm-es szikrákat hozott létre a nagyközönség ámulatától kísérve.
1878-ban nyugdíjáztatását kérte és rendjének győri házába költözött. Jedlik élete utolsó éveiben is tervezett gépeket, de terveit rossz körülmények és egyéb anyagi okok miatt nem tudta megvalósítani. Egészen haláláig megőrizte szellemi képességeit es a fizika iránti érdeklődését.
1895. december 13-án halt meg Győrben.
Bláthy Ottó Titusz (1860-1939)
A magyar erősáramú ipar fellendítője
1860. augusztus 11-én született Tatán.
Már az elemi iskolában feltűnt fejszámoló tehetségével, tanárai csodagyerekként kezelték.
Főiskolai tanulmányait a bécsi Műegyetem gépészmérnöki szakosztályán végezte, ahol 1882-ben kapott mérnöki diplomát.
1883-tól dolgozott Zipernowsky meghívására a Ganz-gyár műszaki osztályán. Ebben az időben fejlesztette ki az egyenáramú dinamókhoz önműködő higanyos feszültségszabályozóját – ez egyben első szabadalma is.
1885-ben Zipernowsky és Déri nyitott, mindkét végükön széjjelhajlított vashuzalokból álló indukciós készülékét látva (az ún. sündisznó transzformátort) a készülék jobb hatásfokú működése érdekében zárt vasmagú megoldás ötletét vetette fel. Ez lett a Zipernowsky-Déri-Bláthy-féle transzformátor, a mai transzformátorok elődje.
1889-ben hozta forgalomba a Ganz-gyár a Bláthy féle indukciós wattszámlálókat, amelyeket aztán egész életén keresztül tökéletesített.
1895-ben alkotta meg az első háromfázisú transzformátort, amelynek elődeinél lényegesen nagyobb alkalmazási területet lehetett biztosítani. 1899-ben fejlesztette ki olajhűtéses transzformátorait, amelyek a Ganz-gyár nemzetközi hírét, tekintélyét nagyban emelték.
Saját fejlesztésű vízi és gőzturbinái számos európai nagyvárost láttak el energiával századunk első évtizedeiben. A Bláthy-féle turbógenerátorok a technika csodái, ez az egyetlen generátortípus, amelynek forgórészével a mai napig nem történt baleset.
1931-ben Kandó Kálmán halála után folytatta a villamos mozdonyok fázisváltóinak félbemaradt szerkesztési munkáit és ezzel a nagyvasúti villamos vontatás egyik megteremtőjeként is jelentőset alkotott.
Géniusza nem csak az elektrotechnikában hozott létre értékes alkotásokat, híresek voltak a maga által konstruált biciklijei és a sakktörténet a mai napig számontartja sakkfeladványait.
Legendás fejszámolóképességét haláláig nem vesztette el.
57 éven át volt a Ganz-gyár zseniális mérnöke.
1939. szeptember 25-én hunyt el.